Ez egy archívum. Így nézett ki az egyik legnagyobb magyar keresőkkel, keresőoptimalizálással foglalkozó weboldal régebben. Az oldal aktuális állapota ide kattintva tekinthető meg. Adatvédelmi nyilatkozat
Speciális hirdetések, melyek átkattintás után fizető reklámok helyett jelenhetnek meg az AdSense programban résztvevő oldalakon: Ha például a Google AdSense rendszere még nem göngyölítete fel, hogy milyen kulcsszavak vannak a hirdetés elhelyezésére szolgáló oldalon; vagy már felgöngyölítette, és ezek alapján nem tud vagy nem akar kapcsolódó fizető hirdetést megjeleníteni (és ezekre az esetekre nem állítottunk be egy alternatív címet), akkor Közhasznú Hirdetések fognak megjelenni az adott lapon, melyek például a Google szolgáltatásainak reklámozását szolgálják, vagy karitatív célúak. Részletesebb magyarázat a lehetséges okoról az Adsense súgójában olvasható. Ha látogatóink ilyen hirdetésekre kattintanak, akkor azért nem üti semmi a markunkat, úgyhogy érdemes arra törekedni, hogy minél kevesebb ilyen hirdetés jelenjen meg oldalunkon.
Például az én oldalamon csak a Google keresőt magát népszerűsítő hirdetések szoktak megjelenni közhasznú reklámok gyanánt. Nem teljesen gondolnám ezt közhasznúnak, illetve csak annyiban, amennyiben a "Google a barátod" koncepciót népszerűsíti, nevezetesen megtanítja az embereket arra, hogy rengeteg kérdésre választ kaphatnak az internetes keresők segítségével. A rendszer nyilvánvaló hibája, hogy dacára, hogy az oldalam magyar nyelvű, gyakorlatilag cseh és magyar kérdések felváltva jelennek meg.
2005 október Eddig az alábbi kérdéseket láttam megjelenni:
Ha erre az oldalra közvetlenül a Google oldaláról jutottál, az nem a véletlen műve, én akartam így! (A miértről a Keresőoptimalizálás fejezetben olvashatsz.)
A papír feltalálása egy Csai-Lun nevű udvari miniszter nevéhez fűződik, aki Kr. u. 105-ben találta fel az igazi papírt. ☞ A papír története: http://www.lelegzet.hu/archivum/1996/10/1116.hpp
Edwin Eugene „Buzz” Aldrin, Jr volt a második ember a Holdon. ☞ Wikipédia szócikk: http://hu.wikipedia.org/wiki/Edwin_Aldrin
A csokoládé eredete: a Theobroma cacao nevű trópusi örökzöld fa, melynek termése a kakaóbab, Közép- és Dél-Amerikában, Afrikában és Ázsia egyes részein vadon terem. Ebből lesz a csoki. ☞ Istenek eledele - a csokoládé : http://www.netmozaik.hu/exkluziv/csoki.html
Legnagyobb létező szám márpedig nem létezik.
A nyugat-afrikai Mali egyik városa Timbuktu. ☞ Wikipédia szócikk: http://en.wikipedia.org/wiki/Timbuktu
A varrómadár (Orthotomus ruficeps) Idndokína, Maláj-félsziget térségében él, és élő, zöld levelekvől varrja fészkét. ☞ Sungei Buloh Nature Park : http://www.naturia.per.sg/buloh/birds/Orthotomus_ruficeps.htm
A Vuk magyar hangja Pogány Judit (gyerekhang) és Gyabronka József (felnőtt hang) volt. ☞ Örkény Színház : http://www.orkenyszinhaz.hu/tartsulat/poganyjudit.php illetve Krétakör színház : http://www.kretakor.hu/tarsulat/gyabronkajozsef.php
Azért kék az ég, mert a Földnek légköre van: színét a légköri fényszóródás okozza, és enélkül fekete lenne (csak a Nap meg a csillagok látszanának) ☞ Kék szín a természetben : http://www.kfki.hu/chemonet/hun/olvaso/feny/kek.html
A guinness-féle rekordok összegzésée először 1955-ben adták ki könyv formában. ☞ Wikipédia szócikk: http://en.wikipedia.org/wiki/Guinness_Book_of_Records
A Proxima Centauri a Nap után a Földhöz legközelebb található csillag. ☞ Wikipédia szócikkek: http://hu.wikipedia.org/wiki/Proxima_Centauri , http://hu.wikipedia.org/wiki/Nap_%28%C3%A9gitest%29
A Nagy Fehércápaként ismert állat a Carcharodon carcharias. ☞ Wikipédia szócikk: http://en.wikipedia.org/wiki/White_shark
A egyik legrégebbi dinoszaurusz lelet valószínűleg egy 230 millió éves prosauropoda állkapocscsontja, melyet Madagaszkáron ástak ki. ☞ The Field Museum bejelentése: http://www.fieldmuseum.org/museum_info/press/press_flynn.htm
Hogy mennyi a Nap hőmérséklete Celsius fokban kifejezve? - Erre nem olyan egyértelmű válaszolni anélkül, hogy tudnánk, hogy a Nap melyik részére vonatkozik a kéredés: a felszíni hőmérséklete 5780 K, a koronahőmérséklet pedig 5 · 106 Kelvin. ☞ Wikipédia szócikk: http://hu.wikipedia.org/wiki/Nap_%28%C3%A9gitest%29
Az oldalamon eddig megjelent cseh nyelvű hirdetések listája, a hevenyészett fordításokkal együtt, ha éppen kíváncsi lennél arra, hogy mire is irányulnak ezek a kérdések. Látható, hogy csak kis részük egyezik meg a magyar nyelvű kérdésekkel.
Általában jó nagy lóbetűvel jelennek meg a hirdetések, az egész hirdetési dobozt -akár több hirdetés számára rendelkezésre álló teret is- kitöltve. Láttam azonban már olyat is, hogy ezek a hirdetések ugyanúgy jelentek meg, mint a fizetős reklámok. Álljon itt egy példa az oldalamról az előbbire (A létező legnagyobb szám):
Emellett olykor több hirdetést tartalmazó egységekben is megjelenhetnek ezek a (nem fizető) hirdetések, ugyanolyan kinézettel, mint fizetett hirdetések, például három hirdetés közül utolsóként:
Az olyan esetekre, amikor az AdSense csak nem fizetős hirdetéseket tudna megjeleníteni, lehetőség van alternatív [URL]? alapján más hirdetések megjelenítésére. Ennek egyik alesete, amikor a rendszer által megadott fájlt a szerverünkre feltöltve, majd az alternatív hirdetés Elérési útvonalának megadva nem jelenik meg semmi sem az oldalon, ha nem tud a rendszer reklámot találni az oldalunkhoz.
A Google tehát a közhasznú hirdetésekkel növeli egyes találati listáinak látogatottságait, másképpen értelmezve ezekre a hirdetésekre kattintó felhasználók automatikusan rákeresnek bizonyos kifejezésekre, majd a kapott találati listából nagy valószínűséggel meglátogatják az első olyan oldalt, mely érdekes kivonattal jelenik meg ott. Ennek megfelelően ha valaki az alábbi kifejezésekre optimalizálja az oldalát, akkor naponta pártucat látogatóval többet regisztrálhat oldalain, ha előkelő helyen tud megjelenni:
Az, hogy hányan használják ki a Közhasznú Hirdetések által biztosított lehetőségeket, egyfajta barométere az adott nyelv "kereső-optimalizálási kultúrájának". 2005 február Például a spanyol nyelvű Közhasznú Hirdetésekre ennél jóval többen optimalizálták oldalukat, elég csak például a "como murio Cleopatra" (hogyan halt meg Kleopátra) kifejezésre rákeresni: http://www.google.co.hu/search?hl=hu&q=como+murio+cleopatra . A cseh nyelvű kérdésekre például egyetlen oldalat sem optimalizáltak a .cz domain alatt, viszont örvendetes módon szaporodnak azonban a jelenséget kihasználó magyar oldalak:
Először ezen,egy képek feltöltésére szolgáló közösségi oldalon jelentek meg a jelenséget kihasználó weboldalak: http://all.snapsoid.com/~ashy-tailorbird_orthotomus-ruficeps - Például ilyen, egyszerű oldalakat hozott létre, minden valószínűség szerint a http://tjp.hu oldal webmestere.
A fentiektől függetlenül támadt az ötletem, hogy ezekkel a kérdésekkel látogatókat is lehet vonzani. Kísérletképpen létrehoztam minden kérdésnek egy külön oldalt egy, már használaton kívüli szájtomon: http://kaixo.objectis.net/valasz , továbbá egy másik kísérleti, angol nyelvű blogomon is publikáltam a kérdéseket: http://totheweb.blogspot.com . A három oldal alapján jó sok értékes információt szereztem a Google kereső Rangsorolási szempontjairól, viszont nem célom azért küzdeni, hogy valamelyik a fenti oldalak közül is az első helyezést érje el.
Egy még el nem készült álláskereső oldalon, a dolgozni.hu címen helyre kis válaszok találhatóak, lásd: http://dolgozni.hu/valaszok-a-google-kerdesekre.html
klatuu -- Mon, 30 Jan 2006 04:12:07 -0600 reply
hehe, talalalekonyak az emberek :)
mar csak 1 kis szorszalhasogatas: Co znamená "panta rei"? helyesen magyarul: Mit jelent a "panta rei" ?
klatuu --kaixo, Mon, 30 Jan 2006 05:37:25 -0600 reply
Például Te is írhatnál ilyen válasz-oldalakat, csak éppen csehül (szlovákul), ezek szerint meg is tudnád csinálni. Amennyire pár hete néztem, még senki nem játszott ilyesmivel a cseh oldalak közül, nekem viszont szoktak jönni vélhetőleg csalódott látogatóim olyan kifejezésekre, mint : co znamená panta rei, české národní jídlo, proč je obloha modrá. Már csak a többi kereső-kifejezést kellene kiderítsed :)
Üdv: JJózsef és kijavítottam, köszi az észrevételt!
klatuu -- Mon, 30 Jan 2006 08:24:07 -0600 reply
most bogarat ultettel a fulembe :) lehethogy este megcsinalom melo utan :)
... -- Tue, 21 Feb 2006 07:03:37 -0600 reply
idezem: "A cseh nyelvű kérdésekre például egy cseh webmester sem optimalizált még"
ez az allitas nem igaz...
sejtem, kire gondolsz --kaixo, Tue, 21 Feb 2006 09:56:07 -0600 reply
OK, igazad van pontatlanul fogalmaztam, attól mert valaki beszél magyarul és olvassa ezt az oldalt, attól még lehet cseh nemzetiségű ;)
Kijavítottam az oldalt ennek megfelelően. Köszi: JJózsef
:) -- Tue, 21 Feb 2006 10:26:34 -0600 reply
JJozsef?, kicsit elmelazva a mondaton vegulis teljesen igazad volt, cseh webmester tenyleg nem optimalizalt meg PSA-ra :) nem igazan tekintem magam cseh-nek.:) egyebkent ennyire nehez volt megtalalni az oldalt,h egyszerre tobb cseh psa szovegre jott csak elo nalad? az "en googlimban" elokelo helyen van akkor is,ha csak pld a papir-ra keresek. eleg sokan is jonnek mostanaban, napkozben csehek, ejjel spanyolok :)udv,klatuu
:) --kaixo, Tue, 21 Feb 2006 10:33:46 -0600 reply
nem volt nehéz megtalálni, miután ezt a kifejezést használtam:
http://www.google.co.hu/search?hl=hu&q=Co+znamen%C3%A1+%22panta+rei%22+pro%C4%8D+je+obloha+modr%C3%A1,
csak előtte meg elnéztem a dolgot, ezért nem lettél meg. Egyébként az lehet a differencia, aközött, amit Te meg én látok, hogy egyrészt gondolom, te az .sk oldalon keresel, és "stránky písané po slovensky", mert úgy tényleg elsőnek jön be :), nem pedig a .com-os oldalon, mint ahogy ezek a "hirdetések keresnek".
Üdv: JJózsef
... -- Tue, 21 Feb 2006 11:03:29 -0600 reply
:) a pozicio nagyban fugg attol mire keres ra az ember,es hogy melyik google adatkozponthoz kapcsolodik. a www.void.be googletoljaval jol el lehet jatszadozni:) Meg aztan tenyleg fugg attol,hogy a keresesnel ki van-e pipalva,h a cseh/spanyol stb nyelven keressen. Lehetseges,h mivel az oldalad magyar nyelvu/magyar domain, ezeknel hatranyban vagy picit...
szocske -- Wed, 22 Feb 2006 06:51:30 -0600 reply
örvendetes módon szaporodnak azonban a jelenséget kihasználó magyar oldalak <<< Most ebben szerinted mi az orvendetes? Hogy erosodik a csalo g*ci magyarok orszagimage?>
szocske, én nem értelek. -- Wed, 22 Feb 2006 07:02:22 -0600 reply
Nem teljesen értelek, ebben aztán az égegyadta világon nincsen semmilyen csalás. Akkor lehetne maximum, ha a fent felsorolt oldalak bármelyike is azzal kecsegtetne, hogy megtalálod a választ, aztán meg nem is.
A dolog pont arról szól, hogy a Google kereső azt mondja, hogy a segítségével megtalálod a választ a kérdéseidre. És ez így van akkor is, ha "véletlenszerűen" áll össze az a bizonyos találati lista, vagy néhány webmester akarata által befolyásolva. Egyébként sokkal informatívabbak lettek a találati rangsorok ezáltal, ha nem hiszed, akkor olvasd el a http://kaixo.objectis.net/valasz oldalon, hogy tavaly októberben melyik kereső adta meg a legjobb, legteljesebb választ ezekre a kvízkérdésekre. Nem mindig a Google volt a nyerő akkoriban... Például, ha a Google-n múlott volna, akkor azt hihetted volna igen nagy valószínűséggel, hogy a Vuk magyar hangja kizárólag Pogány Judit volt, pedig nem is.
uj -- Thu, 02 Mar 2006 01:20:24 -0600 reply
a minap olyan kozhasznu hirdetessel talalkoztam, ahol a kozhasznu hirdetes egy 3 hirdetest tartalmazo boxban az utolso volt. tehat 2 klasszikus hirdetes a web tematikajaban +1 PSA tölteléknek.
re: uj psa formátum --kaixo, Thu, 02 Mar 2006 04:03:30 -0600 reply
Köszi! Én is láttam már ilyet hébe-hóba, de elfelejtettem leképezni, meg elfelejtettem beírni ide.
Üdv: JJózsef
AdSense "magyarosítás" -- Tue, 06 Jun 2006 17:05:21 -0500 reply
Bár nem szigorúan a "Hol van Timbuktu?" kérdésre a válasz, de jó tudni: ha az AdSense "keveri" a nyelveket, kis kiegészítéssel lehet neki segíteni. A Google által adott, oldalba illesztendő javascript kódba kell egy sort biggyeszteni (a többi hasonló alá):
google_language = 'hu';
Igaz, így kevésbé vicces a Google, de legalább több pénzt termel :)
AdSense "magyarosítás" -- Wed, 07 Jun 2006 03:10:55 -0500 reply
Óva intenék azért mindenkit attól, hogy belepiszkáljon a Google által generált kódba! Ezt tiltja a szabályzat, és azért mert máshol még láttál példát ilyen kódra, az nem azt jelenti, hogy neked szabad. (Bizonyos hirdetőkkel külön megállapodások köttethetnek, ezért egyedi AdSense hirdetéseket is látni néha, például a www.sharelook.hu oldalon.) Üdv: JJózsef
... -- Thu, 29 Jun 2006 05:29:52 -0500 reply
ki találta fel a villanykörtét???
| <<AdSense Kontextusban | ^^AdSense Kontextusban | Link egység>> |
@ en innen.hu