Ez egy archívum. Így nézett ki az egyik legnagyobb magyar keresőkkel, keresőoptimalizálással foglalkozó weboldal régebben. Az oldal aktuális állapota ide kattintva tekinthető meg. Adatvédelmi nyilatkozat
Ez a cikk nem törekszik tudományos igényességre, viszont többfajta szemszögből is megvizsgálja a keresők működését, úgymint:
A magyar nyelven való keresés szempontjából két fontos esemény történt az elmúlt fél évben:
Csak olyan keresőket vizsgáltam meg, melyeknél mód van kizárólag magyar nyelvű weblapok közötti keresésre is. Összesen kilenc keresőt vizsgáltam, melyek használati értékük alapján három csoportba sorolhatóak be. A felsorolás sorrendje nagyjából a keresők használhatóságának sorrendjével egyezik meg, és egyben a vizsgálat konklúziójának is tekinthető.
A zoohoo.hu, heureka.hu, goliat.hu keresők kivételével minden kereső segítségével meg lehetett találni mind az öt alapművet (bővebben lásd: AlapműIndex). Az indexek értéke a következőképpen alakult:
A fenti adatokból jól látszik, hogy bár a Yahoo! és az MSN Search némileg több releváns oldalt tart adatbázisában, mint a Google, ám ezt a Google híresen jó Rangsorolása kompenzálni tudta. A felsorolásban szereplő három magyar üzemeltetésű keresőoldal már jóval kevesebb, negyedannyi, ötödannyi oldalt talált meg, rangsorolásuk hatékonysága azonban meglepően jó.
A keresőadatbázisok méreteinek összehasonlítása a Húsz leggyakoribb magyar szó segítségével történt. A keresett szavakra kiírt találatok száma az alábbi grafikonon tekinthető meg:
A diagramon jól látszik, hogy két kereső, a Yahoo! és a goliat.hu kimagaslóan sok találati oldalt jelentett. A keresések tapasztalatai alapján (lásd AlapműIndex meghatározása) a goliat.hu által kijelzett értékek nem tekinthetőek valósnak (lásd például ezt az eredményt), a Yahoo! által jelzett értékeket szintén fenntartásokkal kell kezelni. Nem szabad szem elől téveszteni továbbá, hogy a [Keresőadatbázisok mérete]? nem minden! Az alábbi diagramon csak a reálisabbnak tűnő eredményeket kijelző keresők szerepelnek:
Megfigyelhető, hogy néhány kereső egyes kulcsszavakat ún. Stopszónak vett, ezért nem írt rá ki találatot. Továbbá a zoohoo.hu kereső ezzel a módszerrel nem vizsgálható, mert nem írja ki a találati oldalak számát.
A Yahoo! és a goliat.hu által kijelzett találatok száma iránti kételyeimet némileg alátámasztja a vizsgált alapművekre rákeresés során kapott találatok száma: A Yahoo! itt is a legtöbb találatot nyújtotta, de számbeli fölénye nem olyan kiugró mértékű, mint a fenti diagramon. A goliat.hu pedig a mezőny közepén található úgy, hogy volt olyan kifejezés, amelyre egyáltalán nem adott találtatot, szemben a többi vizsgált keresővel.

A keresők adatbázisaiban szereplő adatok frissességét a weben újonnan megjelenő szavak, kifejezések segítségével tesztelhetjük. Az index.hu augusztus végi cikkei között böngészve öt új kifejezést választottam ki tesztelésre:
A különböző keresőkben a pontos kifejezésre kerestem rá, a kifejezéseket idézőjelbe téve. Mivel a heureka.hu és a goliat.hu keresőkkel nem lehet pontos kifejezésre rákeresni, ezért ebben a versenyszámban nem indulhattak.
| szeptember 6. | Yahoo! | MSN Search | vizsla24 | Zoohoo | SZTAKI kereső | kurzor.hu | ||
| mighty mouse | 4550 | 2960 | 891 | 44 | 0 | 23 | 10 | augusztus 14. |
| Szatmári ügy | 9260 | 1840 | 323 | 39 | 0 | 0 | 0 | augusztus 22. |
| rudizoli | 137 | 9 | 275 | 5 | 14 | 7 | 0 | augusztus 24. |
| Katrina hurrikán | 64400 | 66800 | 10502 | 4316 | 16 | 0 | 0 | augusztus 26. |
| Klóthó gén | 953 | 4090 | 862 | 31 | 0 | 0 | 0 | augusztus 29. |
| 13947 | 4809 | 1489 | 88 | 14 | 30 | 10 |
A fenti táblázat jól muatatja, hogy naprakész (hétrekész) adatbázist még mindig csak a nagy nemzetközi keresők tudnak fenntartani.
A következő két vizsgálat 26 véletlenszerűen kiválatsztottk, különböző profilú látogatottságú webhely Látogatottsági statisztika'i elemzésével készült. Az oldalak egy része saját praxisomból származik, más részüket viszont a Google és a Yahoo! keresők segítségével találtam, a “Vizsgálati időszak: Augusztus 2005” Kereső-kifejezés segítségével. Mindegyik webhely Webalizer rendszert használt, és csak a 2005. augusztusi adatokat elemeztem.
A keresőadatbázisokban található adatok mennyiségére és frissességére következtethetünk abból is, hogy a számukra adatot gyűjtő Keresőrobotok hány találatot okoztak a vizsgált oldalon. A vizsgált oldalakat messze a Google robotja, a Googlebot indexelte részletesebben/gyakrabban, tőlük jóval lemaradva következik a másik két nagy kereső, a Yahoo! (Yahoo! Slurp nevű robot) és az MSN Search (MSNBot nevű keresőrobot). Érdekes, hogy a nagy keresők robotjaihoz hasonló mértékű tevékenységet csak a zoohoo.hu kereső számára gyűjtő Jyxobot mutatott fel. A [[kurzor.hu] robot]on kívül kimutatható mértékű aktivitás nem volt tapasztalható a vizsgált oldalakon, bár ez nem jelenti azt, hogy a SZTAKI Kereső, heureka.hu, goliat.hu egyáltalán ne látogatták volna az oldalakat.

A vizsgálatban részt vevő keresőoldalakon túl a magyarországi Tematikus katalógusok legnagyobbika, a startlap.hu felől érkező forgalom nagyságát is feltüntettem az alábbi grafikonon. Jól látszik, ha ezt nem tettem volna, akkor a Google szinte egyeduralkodónak számított volna a keresők mezőnyében. A különböző tematikus startlap oldalak felől érkező forgalom mértéke meglepő volt számomra, hasonlóan a kurzor.hu kereső felől érkező felhasználók számához. Ez utóbbi "teljesítménye" azonban a vizsla24.hu szabadszavas keresőjéhez képest eltörpül a Google mellett. A Yahoo! és a MSN Search felől érkező látogatók száma rendkívül kevés volt, a többi kereső felől pedig gyakorlatilag nem is érkeztek látogatók a vizsgált oldalakra.

A fenti két vizsgálat alapján négy fő kategóriába sorolhatóak a vizsgált keresők:
Érdekes továbbá, hogy mennyien használják a *.lap.hu oldalakat: mindez jól mutatja, hogy egy megfelelően szervezett webkatalógus is igen hasznos lehet a mindennapi keresések során.
Ehhez hasonló vizsgálatokat a múltban is rendszeresen végeztem. Hátravan még a legutóbbi vizsgálat óta beállt változások értékelése. Ez is hamarosan jönni fog, addig is: